Ókeresztény rejtélyek Solymáron

Helytörténeti kutakodásom célkeresztjébe most három olyan férfi alakja került, akiknek kiléte már gyerekkorom óta foglalkoztatott. Ministránsként hallottam először róluk, de nem konkrétan, hanem csak amolyan városi legenda szintjén. Kisministránsként beavatottnak éreztem magam a templom titkaiba és izgatottsággal vegyes megrendültség kerített hatalmába, amikor megtudtam, hogy vannak itt más sejtelmes titkok is az eucharisztián kívül. A többi gyerekkel együtt mindig izgatott lettem, amikor összesúgva nagyritkán ez a tabunak tűnő rejtély szóba került. Megigézettséggel vegyes ámulattal véstem az emlékezetembe a mondatot: “Az oltárban csontok vannak! Emberi csontok!”

Amikor idősebbektől kérdezősködtem affelől hogy kiknek a csontjai lehetnek, sohasem kaptam egyértelmű választ, csak legyintő mozdulatot, érdektelen közönyt. A legérdekesebb válasz egy idős ember szájából kiábrándító volt, ami valahogy így hangzott : “Azok hamísítványok. Nem is igaziak.” Furcsa módon ez méginkább erősítette a kíváncsiságomat, bár egy időre letettem arról, hogy kiderítsem a csontok rejtélyét. Felnőttként persze már tovaszállt a balsejtelmes hangulat, de a titok hangulata továbbra is kíváncsiságom tárgya maradt. Vajon kiknek a csontjai is vannak a főoltárban? Kik lehettek ők? Miért vannak ott a földi maradványok és milyen célból? Itt az ideje, hogy az egykori kisministránsok titkát végre napvilágra hozzam. Szeretném végre megismerni a csontok “gazdáit”, akik mint kiderült valószínűleg három szent férfié voltak, név szerint: Candidus, Innocentius és Clemens vértanúké. Róluk szól az alábbi tanulmány.

A tanulmány az alábbi linkkel elérhető: