Hősök Napi ünnepi beszéd
A Hősök Emlékműve községünk egyik központi emlékműve a Templom téren. 1924-ben építették, és rajta a szabadságharc, az első és második világháború valamint az 1956-os solymári áldozatok nevei láthatók. A 2011-es Hősök Napi megemlékezésen Kővári András képviselő mondott ünnepi köszöntőt.
Tisztelt Ünneplők, solymáriak és meghívott vendégeink!
Engedjék meg, hogy ezen a szép, nemes ünnepen, először egy kis történelmi visszatekintést osszak meg Önökkel. A Hősök Napja talán a legkomolyabb hagyományokra visszatekintő ünnepünk. Solymár község elöljárósága 1924-ben határozta el, hogy minden május utolsó vasárnapját a világháborúban elesett hősök emlékére, Hősök Napajaként megünnepli. Erre a célra Jablonszky Géza építész tervei alapján, Branauer Jakab helyi építőmester kivitelezésében készült el a téren látható, az önök által jól ismert emlékmű. Sajnos rövidesen ezután egy második világégés is követte az elsőt.
A márványtáblák szaporodtak az emlékművön, újabb nevek íródtak fel. Néha az a furcsa érzés önt el, miközben olvasom az elesett hősök névsorát, mintha ugyanazok haltak volna meg mégegyszer. Nem is csoda, hiszen ugyanazokat a neveket olvasom, mert hasonló családnevekkel, néha ugyanaz a család ment el feláldozni életét a Hazáért. Az első Hősök Napjára Jablonkay Mária írta a verset, melyet Weisz Fáni hadiárva szavalta el, akinek édesapja a fronton esett el az első világháborúban. Az utolsó ünnepséget 1944. május 21-én tartották meg. Az úgynevezett szocializmus éveiben egyáltalán nem lehetett megtartani az ünnepségeket, azonban azt elnézték, ha néha-néha a külföldről hazalátogatók apró virágokat helyeztek el az emlékmű talapzatán, de azt is csak a 60-as évek közepétől.
1990-ben Dr. Jablonkay István a Helytörténeti Társaság elnöke és Szirmai János a Solymári Férfikórussal karöltve kezdeményezte az ünnep újbóli megünneplését. Ez azért volt jelentős pillanat, mert Solymár az elsők között volt a kommunizmus hanyatlásakor Magyarországon, ahol ezt az ünnepet fontosnak tartották, és kezdeményezték újraélesztését. Szerencsére most itt állunk lelkesen, 2011-ben és hál' Istennek békésen ünnepelhetjük a Hősök Napját immáron 21 esztendeje.
Miről is szólhat ez az ünnep? Egyrészt a dicső múltról, ahol fiatal emberek áldozták életüket hazánk védelmében, másrészről viszont a jelenről, amelyben végre meg kell találnunk az utat a felemelkedéshez, hogy az ország ismét elfoglalhassa Europában, az őt megillető helyet.
Évszázadokon át a nyugat védelmezője és védőbástyája voltunk. Most részei lehetünk annak a nagy közös uniónak, amely a mai világban az egyetlen lehetőség a felemelkedésre és a boldogulásra. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy beolvadunk valami nagy kohóba, sőt éppen ellenkezőleg. Őrizzük nemzetünk kulturáját, és védjük a soknemzetiségű Magyarországot.
Solymáron különös jelentősége van ezeknek a szavaknak és gondolatoknak, hiszen itt példás barátságban élnek együtt svábok és magyarok, az immáron 10000 lélekszám fölé emelkedő nagyközségünkben. Solymár érdekes hely, mert bár közel van Budapesthez, mégis őrzi szuverenitását, békéjét és azt a hangulatot, ami az idelátogatók számára békebelinek mondható, a szó nemes értelmében. Hiszen a boldog békeidők is az 1867-es kiegyezés és az első világháború kezdete közé tehető. Nem véletlen tehát az az egybeesés, ami a falu kulturális fellendüléséhez vezetett az 1900-as évek elején. Ennek egyebek közt a Hősi emlékmű is egyik jó példája 1924-ből.
Én úgy gondolom, hogy lehetőségeink szinte korlátlanok. Dolgos és szorgalmas nép él Solymáron, akik ha összefognak képesek egy olyan jelent és jövőt építeni, ami az itt élők számára egy értékes mikroklíma lehet. A "mikroklíma" természetesen virágnyelven értendő, hiszen nem a levegő és az éghajlat fog dolgozni helyettünk, hanem mi magunk. Remélem, hogy ezeket a dolgos kezeket, semmilyen hatalom nem kényszeríti fegyverfogásra, hanem békésen sok örömmel, de munkával éljük az életünket itt Solymáron.
Nekünk nem a harctéren kell küzdenünk a hazáért és puszta életünkért, hanem itt kell helytállnunk és boldogulnunk, mert itt élnünk, s halnunk kell.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Elhangzott 2011, Hősök napján.
