Rozványi Dávid: Huszonnégyek (Szent Anna)
Rozványi Dávid a helyi kortárs verselés egyik emblematikus alakja Szent Anna napjára írott versét olvashatja el. "Csütörtökön este a munkából hazafele tartva még elértem a Szent Anna napi litániát… Alig állt el a nyári zivatar, hétköznap este volt. 24 ember állta körbe a kicsiny kápolnát. Elsőre megszomorodtam, hogy miért csak ennyi? Csaknem tízezer lakosa van Solymárnak, csak huszonnégyen voltak hűségesek, dacolva az időhiánnyal, az időjárással? ..." Huszonnégy ember, zivatarral nem törődve, állt az öreg kápolna körül, lelkében morzsolta már a litániát, szívében érezte az ünnep zamatát. Huszonnégy ember áll az esőben. A városból mentem hazafelé, lelkemet még nyomta, munka, tervek garmadája, esett az eső, mentem hazafelé. Huszonnégy ember, két tucat esőverte ember, áll és várt. Nekem csak egy nap, pár fenyegető határidő, elvégzendő ezer feladat, csak egy nap, mint ezer más. Huszonnégy ember, zivatarral nem törődve, állt az öreg kápolna körül, lelkében morzsolta már a litániát, szívében érezte az ünnep zamatát. Mentem feléjük, én balga vándor, ki rég nem látja már a lényeget, azt, amiért élni érdemes. Ott állt huszonnégy ember, gyermekkorból ismerős szavakat sorolva, mint tették őseik, túl sok évszázadon, a kápolna falát imával itatva át. A pap könyvét kezével védte sok durva esőcsepp elől, huszonnégy ember énekelte: "Szent Anna, Szent Anna, Jézus Krisztus nagyanyja", s titokzatos erő térített utamból feléjük. Huszonnégy ember állt ott, egy maroknyi maradék, százalékban ki sem fejezhető, mégis, ez a huszonnégy, mint a nap óráinak száma, egy és egész. Ott voltam köztük, én, a huszonötödik, sodort magával az ima ereje, nem számított, hogy az idő telik, az eső meg esik, sok szürke napi tények serege, csak az, hogy kötényed védett, áldásod szállt felém, Jézus nagyanyja, Mária anyja, Szent Anna. Könyörögj értem, bűnösért! Az ünnep, másnak köznap, végetért, a huszonnégy ember hazament, huszonnégyfelé, a kápolna ajtaja egy évre újra bezáratik, de Te ott maradsz, s minden este őrzöd utam hazafelé. Solymár 2012. Szent Anna napjának estéjén Csütörtökön este a munkából hazafele tartva még elértem a Szent Anna napi litániát… Alig állt el a nyári zivatar, hétköznap este volt. 24 ember állta körbe a kicsiny kápolnát. Elsőre megszomorodtam, hogy miért csak ennyi? Csaknem tízezer lakosa van Solymárnak, csak huszonnégyen voltak hűségesek, dacolva az időhiánnyal, az időjárással? Ezek közül is talán csak egy volt fiatalabb nálam… Aztán körbenéztem s megláttam az arcokat. És akkor rájöttem, hogy nem szabad búsulkodnom; mert talán Isten adta, hogy pont huszonnégyen legyenek. Hiszek a számokban, hogy ezeknek néha jelentése van (ha Isten is benne van, nem is olyan ritkán J). 24: a napnak az órái, az idő teljessége. 24-en voltak, ha elosztanánk, nem lenne gazdátlan óra… Beálltam közéjük, s már nekem sem számított a vihar utórezgése, se az időhiány.
