Lehettünk volna volksbundista község is...
Hatvankilenc éve, 1946-ban az akkori solymári lakosság körülbelül 60 %-át toloncolták ki Németországba, a második világháború leverését követően, ez az arány azonban lehetett volna jóval magasabb is. Ehhez talán csak az kellett volna, hogy egy kicsit eredményesebb legyen a lakosok győzködése terén az a fiatal agitátor, akit azért küldtek a faluba, hogy minél több embert léptessen be a Volksbund tagjai közé.De vajon ki is lehetett ez a helyi kollektív emlékezetben rossz emlékűként megőrződött figura, a száz éve született Zirkelbach Ádám?
A Volksbund a XX. század derekának egyik olyan magyarországi szerveződése volt, amelynek megítélése a történészek és a kutatók között ma sem teljesen egyöntetű. Eredetileg népművelési egyesületként jött létre, azzal a céllal (indoklással? ürüggyel?), hogy a német nemzetiséghez tartozó magyarországi lakosok számára kulturális programokat teremtsen, segítse az önazonosságuk kialakulását. Hamar kiderült azonban - már akinek nem volt egyértelmű már addig is -, hogy itt nem egyszerűen egy kulturális egyesületről, hanem egy egyre inkább Németország-baráttá váló szervezetről van szó; amely néhány évvel később már arra is hajlandó volt, hogy segédkezzen magyar állampolgárságú német fiataloknak a német hadseregbe történő, erőszakos toborzásában.
A Budapest környéki településeken általában kevésbé tudott népszerűvé válni a szervezet, hiszen az itt élt svábokat a főváros közelsége miatt sokféle impulzus érte, nehezebben estek valamilyen meghatározott ideológia fogságába. Ugyanezt nem lehet elmondani a tolnai-baranyai térség egy tömbben élő németségéről, ahol viszonylag nagy népszerűségre tett szert a Volksbund, és az ellentétek sem voltak ritkák egy-egy település "bundos" és "magyar érzelmű" lakói között. Talán nem véletlen, hogy a később Solymárra delegált volksbundista agitátor, Zirkelbach Ádám is tolnai származék, Závod községben látta meg a napvilágot 1915. június 10-én, Zirkelbach György és Arnberger Anna fiaként. Fiatal koráról semmi biztosat nem tudunk, az sem egyértelmű, hogy hogyan került Solymárra, de gyanús, hogy köze lehetett az ide kerülésének ahhoz, hogy a solymári vasútállomás egyik váltóőrét Zirkelbach Mihálynak hívták, és bár ő 1933-ban, 73 évesen elhunyt, lánya itt alapított családot. Zirkelbach Mihály ugyan nem Tolnában, hanem a Fejér megyei Mányon született, zsámbéki kötődésű családból - elgondolkodtató viszont, hogy Zirkelbach Ádám 1940-ben, 25 évesen pont egy zsámbéki származású lánnyal kötött házasságot, Solymáron.
Az 1940. november 24-i esküvő idején Solymáron már javában zajlott a Volksbund szervezése, melyet Zirkelbach végzett, egy-két, a szervezettel szimpatizáló (vagy legalábbis nem ellenséges) kocsmát és pékséget használva központi helyszínként. A taktika az volt, hogy ezeken a helyeken sok jó hangulatú zenés mulatságot szerveztek, amelyekre azonban csak Volksbund-tagok léphettek be, vagy olyanok, akik helyben vállalták belépésüket. Hasonlóan zajlott az akkor egyetemi hallgató Zirkelbach Ádám (József u. 24. alatti lakos), és a VII. kerületi Péterfy Sándor utcában éló, 19 éves Pradl Anna látványos esküvője is: visszaemlékezők szerint a nagyszabású ceremóniára a helyiek közül a Volksbund-tagok vehettek részt.
Solymáron azonban nagyon sokan nem nézték jó szemmel a volksbundista agitációt: nem is csatlakoztak túl sokan a szervezethez, és azok egy része is bejelentette kilépési szándékát (vagy szimplán ott hagyta a Volksbundot), amikor szembesültek az egyesület Hitler-párti attitűdjével. Voltak aztán a faluban olyan közösségek is, mint a Solymári Iparosok és Kereskedők Olvasó- és Dalköre, vagy a fiatalabb korosztályt tömörítő Agglegények Clubja, amelyek kifejezetten magyar érzelmű személyeket tömörítettek, és ezek a visszaemlékezések szerint többször akár tettlegességet is vállaltak Zirkelbach agitációs tevékenységének leállítása érdekében. És biztos, hogy ez nem csak az érintettek utólagos önfényezése: amikor a világháború után bíróságon kívánták felelősségre vonni a Volksbund vezetőit, a periratokban is szerepel, hogy Zirkelbach verekedést provokált községünkben.
A családhoz visszatérve: a házaspárnak ismereteink szerint egyetlen gyermeke született, alig több mint öt hónappal az esküvő után, s a névválasztásnál - úgy tűnik - igyekeztek külön is egyértelművé tenni német nemzetiségi és ideológiai hovatartozásukat: a kisfiú a Gottfried nevet kapta. Ez persze egy olyan magántisztviselőtől, akinek a munkahelye a Volksbund "Népiségvédelmi Főhivatala" volt, egyáltalán nem meglepő, annál meglepőbb viszont, hogy Zirkelbach neve mellett a későbbi évekből két forrás is említi a Csaba vezetéknevet is, holott ilyen előzményekkel, ilyen háttérrel nehéz névmagyarosítási szándékot elképzelni róla, különösen úgy, hogy Basch Ferenc, a Volksbund vezetője lényegében tisztességtelenségnek ítélte a névmagyarosítást.
Nem hagyható említés nélkül, hogy miközben a Volksbund országszerte azt a látszatot próbálta kelteni és fenntartani, hogy a szervezet és a nyilaskeresztes párt között semmilyen kapcsolat nincs, valójában állandó összeköttetésben voltak, s az egyik összekötő kapocs nagy valószínűséggel nem volt más, mint maga Zirkelbach Ádám. A Volksbund-vezetők bírósági tárgyalásairól készült jegyzőkönyvek egyike ráadásul arról tanúskodik, hogy az összeköttetés még egyértelműbb, Zirkelbach ugyanis a nyilas párt tagja is volt.
Életútjának további részleteiről már nem tudunk sokat. Az előbb említett jegyzőkönyv szerint a későbbiekben kizárták a Volksbundból (ennek oka nem világos), és ismereteink szerint a legelső Waffen-SS-akció keretében - tehát valószínűleg még a Prinz Eugen hadosztály felállítását követően, 1942 körül - elhagyta az országot. Vélhetően már nem élt Basch Ferenc bírósági tárgyalása idején, legalábbis a rá vonatkozó terhelő információk ellenére nem bukkan fel a neve a tanúként vagy vádlottként a perben idézett személyek között. "Munkássága" nyomán Solymár 4000 lakosa közül összességében 160-an lettek a Volksbund tagjai, aki pedig Volksbund-tag volt, az 1946-ban szinte üzembiztosan búcsút mondhatott szülőföldjének. Szöveg: Hegedűs András Kép: Solymrári Arképcsarnok képarchívum
