Kilencven éve hunyt el a Hellebrandt-zenekar vezetője
1926. február 13-án, ma kilencven éve hunyt el Hellebrandt Mihály, az első ismert solymári fúvósegyüttes, a Hellebrandt zenekar vezetője. A zenekart ugyan még az apa alapította, ám ő viszonylag korán elhunyt, így fiának kellett átvennie az együttes működtetését. A fennmaradt anekdoták adatai arra utalnak, hogy Mihály karmesteri ideje alatt történt meg az együttes három részre szakadása, de ebben ő valószínűleg nem volt vétkes, másrészt az eset hosszabb távon amúgy is inkább csak hasznára vált a helyi zeneéletnek. Községünkben a XIX. század eleje óta több Hellebrandt-család is élt, helytörténeti adatokból ez idő szerint nem állapítható meg, hogy ezek milyen szinten álltak rokonságban egymással. A zenész Hellebrandtok azonban a hagyomány szerint perbáli származásúként kerültek a faluba, így alighanem annak a Hellebrandt Mártonnak az utódai, aki 1822-ben hunyt el, 77 éves özvegyemberként.
Az első ismert solymári zenekar alapítása történetünk főszereplőjének apjához kötődik, aki szintén a Mihály nevet viselte, 1818-ban született és alig 18 évesen, 1836. októberében kötött házasságot Posovszky Erzsébettel. Nyolc gyerekük közül három lány és két fiú érte meg a családalapító kort; utóbbiak közül az idősebbik, az 1841-ben született Bernát az akkoriban működött helyi lövész egylet tagja volt, és valószínűleg zenélt is 1878-as halála előtt. Miután pedig az apa a következő évben szintén elhunyt, az ismeretlen időpontban alapított, de a hetvenes évek elejétől már biztosan működő zenekar vezetése az 1854. március 25-én született Mihályra maradt.
Bernát lövészet iránti rajongása nyilvánvalóan az akkoriban még minden fiú számára több éves kötelezettséget jelentő katonaságnál alakult ki, de feltehető, hogy a solymári zenészek nagy része is katonazenészként kezdte a hangszerekkel való komolyabb ismerkedést. Hellebrandt Mihályról biztosan tudjuk is, hogy a seregben tanult meg zenélni, méghozzá olyan szinten, hogy a halálozási anyakönyvi adata egyenesen muzsikus foglalkozásúként említi. [Ez elég ritkaság, a solymári anyakönyvekben mindössze öt személynél fordul elő!] A katonasághoz fűződik a helyi zenészanekdoták szerint a zenekar két, majd három részre való szakadása is, bár a történetet korábban - alighanem tévesen - az alapító személyéhez kötötték.
Eszerint a nagy létszámú zenekar egyik hangadója, a Mihálynál öt évvel fiatalabb, de eggyel magasabb katonai rendfokozatot viselő Taller Tamás megelégelte az alávetettséget Hellebrandt Mihállyal szemben, ezért keresni kezdte az alkalmat a kenyértörésre. Erre, ha igaz az anekdota, 1883 farsangján kínálkozott lehetőség, amikor egyazon időpontra két helyi kocsmából is zenélni hívták az együttest, a zenekarvezető pedig hozzájárult ahhoz, hogy néhány, jobbára a Strack-családokba tartozó fiú ezen az estén az együttestől külön zenéljen a kisebbik kocsmában. Ebből aztán Taller Tamás nagy palávert csapott, aminek az lett a vége, hogy pár évvel később már három külön együttesben zenéltek a Strack-csapat tagjai, a Taller Tamáshoz húzók és az eredeti Hellebrandt-zenekar törzstagjai.
Maga Hellebrandt Mihály egyébként a császári és királyi hadseregben letöltött katonazenészi évei után, 1879. február 19-én kötötte első házasságát Wenczel Máriával, aki bár öt évvel volt fiatalabb, valószínűleg már régi mátkaság állt fent köztük, hiszen mindössze két háznyira laktak egymástól. Házasságukból hét gyerek született, köztük az elsőszülött János, aki apja nyomdokaiba lépve egészen az 1930-as évekig működtette a zenekart; a harmadik gyerekként született, ugyancsak Mihály nevű fiú - aki az 1905-ös rózsaesküvő vőlegénye volt, s az ő leszármazottja többek között jelenlegi polgármesterünk is -; illetve a negyedikként született Bernát, akinek neve a Templom téri hősi emlékművön is szerepel, az első világháborús áldozatok között.
Wenczel Mária 1897 adventjében, alig 39 évesen életét vesztette, a sok gyerek miatt azonban kellett az asszony a házhoz, a 44 éves özvegy férj ezért új házasságot kötött, a mindössze 22 éves Graf Máriával, akitől érdekes módon ugyancsak hét gyereke született. Közülük a legidősebb fiúról, az 1899-ben született, bádogos polgári foglalkozású Hellebrandt Mártonról szintén tudjuk, hogy zenélt, csakúgy, mint két évvel fiatalabb öccse, aki kőműves lett. Ebből a házasságból még két lány és további három fiú született, utóbbiak azonban nem érték meg a családalapító kort: ketten közülük csecsemőként haltak meg, az 1907-ben született Károlyt pedig 25 évesen, de nőtlenként vitte el egy krónikus betegség.
Hellebrandt Mihály 1926. február 13-án, 72 évesen hunyt el, Erzsébet u. 75. alatti lakosként (ez alighanem a mai Bajcsy-Zsilinszky u. 31-es házat jelenti), s mint már szóba került, a halotti anyakönyvi bejegyzésében a paraszti státust jelző kisházas kifejezés mellett, ritka kivételként a muzsikus szó is olvasható. Sírja a temetőben már régóta nincs meg, 1934-ben elhunyt özvegyének kopott, nehezen olvasható síremlékét pedig pár éve bontották le a C parcellában. A leszármazottakat eléggé szanaszét vetette az 1946-os kitelepítés - egy részük maradhatott, más részüknek menniük kellett, és még olyanok is voltak néhányan, akik visszaszöktek. De a kitelepítésben élő családtagok sem feledkeztek el szülőföldjükről - sőt, közülük került ki annak az öt embernek az egyike, Bernhard Hellebrandt is, akik az 1980-as évek végén német nyelvű kiadványt szerkesztettek Solymárról, hogy ezzel is megpróbálják életben tartani az elszármazottakban egykori hazájuk emlékezetét. Szöveg: Hegedűs András Kép: Szépsolymár Archívum
