Elhunyt a nemzetközi hírű solymári tudós
Nyolcvanöt esztendős korában elhunyt Rozványi György egyetemi professzor, aki több tudományterületen is a legismertebb, nemzetközileg is magas szinten jegyzett tudósok közé tartozott, és bár helyben kevesen ismerték, élete utolsó szakaszát Solymáron töltötte. Rozványi professzort - akit a szakmai publikációiból George Rozvany néven ismerhetett meg a tudományos világ - Németországban érte a halál, július utolsó napján, temetése azonban augusztus 26-án a solymári temetőben zajlott.
Rozványi György Iván 1930-ban született az akkor még önálló Pesterzsébeten; édesapja Budapest legnagyobb kereskedelmi hálózatában dolgozott cégvezetőként, édesanyja felvidéki nemesi katonacsaládból származott, akik Trianon után menekültek át a csonkaországba, a börtön és egyéb megpróbáltatások után. 1944-ben, a családi hagyományokat követve jelentkezett a nagyváradi tüzérségi hadapródiskolába, ahova annak ellenére is felvették, hogy az erőnléti feltételeknek nem felelt meg - fejből tudta viszont azt a függvényt, ami a két végpontjánál felfüggesztett kötél görbületét adja meg. 15-16 évesen - saját elhatározásából - már műegyetemi matematikai tankönyvekből tanult, fizikából pedig második helyezett lett az országos középiskolái fizika tanulmányi versenyen.
Érettségi után áz általános mérnöki diplomát szerzett, ami után tanársegédként helyezkedett el, fél évvel később azonban, családja több tagjával együtt letartóztatták, és egy kémperben, nyilvánvalóan koholt vádak alapján bíróság elé állították. A sztálinista ügyész halált kért rájuk - őrá, öccsére, édesanyjukra és nagybátyjukra is -, ennek ellenére a két fivér már első fokon is "csak" életfogytiglani börtönbüntetést kapott, másodfokon pedig tovább enyhítették a büntetések többségét, különösen Györgyét, aki a fenyegetések ellenére is ki merte jelenteni a bíróságon, hogy a korábbi vallomásokat elfogadhatatlan módszerekkel csikarták ki belőle. Nagybátyjukat, két másik vádlottal együtt 1954-ben így is kivégezték, ő maga viszont 1956-ban, még a forradalom előtt feltételesen szabadlábra kerülhetett, a forradalom után, 1957 februárjában pedig Ausztráliába menekült. Ott rövid időn belül érvényesítette diplomáját, nem sokkal később pedig már a Melbourne-i egyetemre kapott meghívást; ott doktorált és ott lett professzor is.
Ettől kezdve egész életét tudományos munkájának szentelhette, szakterülete a szerkezeti és általános optimalizáció lett, amiben túlzás nélkül a világ első tudósává vált. A szerkezeti topológiák optimálásának elméletét ő maga fektette le az 1970-es években, William Prager világhírű amerikai professzorral közösen, s az erre alapozott módszerekkel tervezték és tervezik ma is a legmodernebb autókat, épületeket, repülőket és űreszközöket. Az ily módon kidolgozott programokkal bármely szerkezet esetében töredékére lehet csökkenteni annak belső feszültségét és alakváltozási hajlandóságát, miközben a tömege is csökkenthető - ennek gyakorlati jelentősége pedig több milliárd eurós megtakarításokban mérhető, miközben a környezet kímélését is szolgálja.
Rozványi professzor idővel szerte a világon a legrangosabb szakmai konferenciák megbecsült vendége vagy elnöke lett; a legismertebb tudományos kiadók közé tartozó Springernél 1989 óta szerkesztette a Structural and Multidisciplinary Optimization c. folyóiratot - egészen haláláig, még a kórházi kezelése alatt is -, és ugyanennél a kiadónál öt könyve is megjelent, amik a tudományos világban mind a mai napig alapműnek számítanak. 1991-ben ő alapította, több kollégájával együtt az optimalizációval foglalkozó tudósok mértékadó nemzetközi társaságának számító ISSMO-t (International Society of Structural and Multidisciplinary Optimization), melynek még a legutóbbi, idén júniusban tartott kongresszusára is küldött szakmai anyagot, habár személyesen már nem tudott megjelenni rajta.
Idősebb korára, 1985-től az esseni egyetemen vállalt professzori állást és nyugdíjazásáig ott dolgozott, így már alkalomszerűen magyarországi családtagjaival is tudott találkozni. A hazai rendszerváltást követően - a nyugdíjazása előtt - pedig ismét hazaköltözött, méghozzá épp Solymáron vett házat, mivel öccse akkor már ugyanitt élt családjával, és látogatásai során ő is nagyon megszerette a falut. Július 31-én, Németországban hunyt el, de végakarata szerint Solymáron helyezték örök nyugalomra, augusztus 26-án. Temetését megelőzően a templomban emlékeztek meg róla családtagjai, megjelent tanítványai és kollégái, majd együtt kísérték utolsó útjára, a temető B parcellájában. A szertartáson jelen volt Solymár egyetlen élő Széchenyi-díjasa is. (Kép és szöveg: Hegedűs András)
