Elűzött solymáriak levelezése egy német néprajzi intézetben
Több, az 1946-os kitelepítéskor elűzött solymári család ezidáig ismeretlen levelezése került elő a közelmúltban a németországi Freiburgban működő Institut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa (IVDE) néprajzi intézetben. A 90 levelet összesen hét solymári származású család tagjai írták egy, a második világháború után Magyarországról elmenekült néprajzkutatónak, Bonomi Jenőnek. A rendkívüli néprajzi értéket képviselő felfedezésről január 20-án, pénteken este tartott előadást a solymári Polgármesteri Hivatalban Schell Csilla, az anyag feldolgozását végző kutató.
Bonomi Jenő, a Buda-környéki németség egyik legjelentősebb kutatója az 1930-as évek elején, a Pázmány Péter Tudományegyetem fiatal német szakos diákjaként járt először a főváros körüli németlakta falvakban, ahova egyik tanára küldte terepi néprajzkutatásra. Rendkívül megtetszett neki ez a szakterület, és attól kezdve rendszeresen eljárt ezekre a településekre, hogy hagyományaikról, szokásaikról, az általuk használt helynevek, ragadványnevek lehetséges eredetéről faggassa az ottani németeket. Legtöbbet Budaörssel foglalkozott, de kutatott a Budai-hegység más településein is, így Solymárról is számos publikációja ismert.
Bár nem volt német származású, a második világháború végén az ő helyzete is ellehetetlenült, ezért Ausztriába menekült, majd 1946-ban Németországba települt. Magával vitt kutatási anyaga menekülés közben sajnálatos módon megsemmisült, többek között ennek hatására döntött úgy, hogy kint is felveszi a kapcsolatot az időközben kitelepített, egykori adatközlőivel. Sokan szívesen vállalták is, hogy leveleznek vele, mert ezt maguk számára is előnyösnek érezhették: a több évig bizonytalanságban élő kitelepítettek a tanult embert látták benne, akitől segítséget kérhettek dilemmáikban, Bonomi pedig az elveszett adatait igyekezett pótolni a levelezés révén - amihez ösztönzésként a felbélyegzett borítékot is maga küldte el az adatközlőknek.
Minderre azonban csak a közelmúltban derült fény, amikor az egyik németországi néprajzi intézet egy rejtett zugában felfedeztek mintegy 400 olyan német nyelvű levelet, amelyeket Buda környéki kitelepítettek írtak Bonomi számára. Bár az általa írott válaszlevelek közül eddig egy sem került elő, a megtalált levelekből is jól érzékelhető, hogy a kutató - miközben nyilvánvalóan próbált segíteni is a hozzá fordulók gondjain - tudatosan faggatta őket az emlékeikről. Van például olyan levél, amiben annak küldője leírta Bonominak a solymári utcaneveket, egy másik levél a kitelepítés pontos mikéntjéről számol be, de előkerült a levelezés kapcsán Taller Mátyás kitelepített solymári karmester, zeneszerző és költő több, bár Bonomi által már publikált, de idehaza valószínűleg kevésbé ismert verse is.
Schell Csilla az előadásán elmondta, hogy a 400 levél íróit összesen 11 Buda-környéki faluból telepítették ki, és több olyan család is volt, melynek tagjai akár évtizedeken keresztül is leveleztek a kutatóval, az 1940-es évek végétől az 1970-es évekig. A levelek mintegy 60 %-a származik Budaörsről kitelepített családoktól - ami érthető is, hiszen Bonomi is ott kutatott a legtöbbet -, solymári családoktól 90 levél került elő, ami az anyag 22,5 %-át teszi ki. Az előadáson az is elhangzott, hogy bár a leveleket feladóként általában a családfő jegyezte, szerzőjük mégis többnyire a feleség, olykor pedig a család valamelyik lánytagja volt.
Az előadó szerint az előkerült levelek még úgy is rendkívüli néprajzi értéket képviselnek, hogy szerzőik sokszor elzárkóztak a konkrét adatszolgáltatástól, a megtorlás lehetőségétől tartva. "Nem írok erről, mert nem szabad", "Szívesen válaszolnék erre, de nem merek" - Schell Csilla ismertetése szerint ilyen fordulatok gyakran felbukkannak a levelekben, egy bizonyos időszakban.
A levelekben érintett legfőbb témák a kitelepítés igazságtalansága, a bűnösség tagadása, a honvágy szavakba öntése és az esetleg hazalátogatóktól hallott beszámolók ismertetése voltak. A későbbi levelekben felismerhető az új hazához való fokozatos odafordulás, a lakás- és munkahelyi viszonyokban bekövetkezett változások ismertetése, a németországi családi és helyi szokások, illetve a kinti erkölcsi rendszer apránkénti elfogadása, részleges átvétele is. Néhány levélben megtalálható a kitelepítés "kreatív deldolgozása" is, pl. költeményekben, dalokban, kompozíciókban - pont Solymár vonatkozásában ilyesmire több példa is akadt.
Amellett, hogy a levelekből következtetni lehet arra, hogy a kitelepített svábok hogyan, milyen folyamatok során illeszkedtek be kényszerű kinti helyzetükbe és hogyan találták fel apránként magukat, illetve milyen konkrét változások történtek az érintett családokban, nagyon sok érdekes információt szolgáltatnak a nyelvhasználatról is. A levelek számos fordulata utal például arra, hogy a szerző magyar nyelvi logika szerint gondolkodott, németül nem ismert magyar közmondást vagy szófordulatot ültetett át német nyelvre, és gyakori az egyértelmű nyelvváltás is, amikor a levélíró, egy-két szó vagy akár egy hosszabb szövegrész erejéig magyar nyelvre váltott. Schell Csilla elmondta, hogy ez a jelenség főleg a budaörsi levelekre jellemző, de a solymári vonatkozású levelekből is legalább tucatnyi érdekes példát mutatott erre a nyelvváltásra.
A Freiburgi IVDE intézetben a készülő dokumentáció számára, amely majd nyomtatásban is megjelenik, már megtörtént a levélállomány teljes transzkripciója (kiolvasása és begépelése), amely nem is volt kis munka, tekintettel a különböző olvashatóságú kéziratokra. De addig is, amíg a dokumentáció elkészül, a kutatási eredmények folyamatos publikációját illetve a széles közönség számára való megismertetését is célul tűzte ki az elöadó - s ennek volt része az előadás Solymáron is, illetve egy évvel ezelött a kitelepítési emléknapon Budaörsön is, azokon a helyeken, ahonnan kitelepítettek érkeztek. (Hegedűs András)
