Egy pék, aki kőműves is volt
Százhúsz évvel ezelőtt született Solymáron Herberth Mihály, aki bár alapvetően pékként dolgozott, kitanulta és gyakorolta a kőműves szakmát is. Az ő életútja jellegzetes solymári sváb sors volt: 1946-ban a teljes családját kitelepítették, gyerekeivel, testvéreivel és azok gyerekeivel együtt - egyetlen fiát leszámítva, aki fogsága miatt megúszta az elűzetést. A börtönből való szabadulás hírére a menye hazaszökött, akkor még egyetlen, pár éves kislányával, s az enyhülés után a német földre került rokonság szórványos levelekkel, még ritkább hazalátogatásokkal tartotta a kapcsolatot az itthoniakkal. Az elhallgatás kényszere azonban megmérgezte ez egészséges családi emlékezetet, így a mai leszármazottak már alig tudnak valamit elődeikről.
Községünkben a Herberth családnév sosem számított kifejezetten gyakorinak, elképzelhető, hogy a XVIII. században még az összes későbbi, ilyen nevű családnak egy közös őse élt a településen. A XIX. század elejétől azonban már több ilyen vezetéknevű család élt itt párhuzamosan, történetünk hőse közülük az 1870-es születésű Herberth György és azonos korú felesége, Pillmann Franciska fiaként látta meg a napvilágot. Születési dátuma az anyakönyvek szerint 1896. március 1., a család határozott emlékezete szerint viszont február 29. volt - az eltérésre bizonyára az a magyarázat, hogy az anyakönyvbe a keresztelés dátuma került be. A házaspárnak egyébként összesen öt gyereke született, akik közül Mihály a harmadik volt; Mária nővére és Teréz húga még gyerekként halt meg, az elsőszülött György (1892-?) és a legkisebb János (1899-?) pedig egyaránt kőműves lett.
Mihály az első világháború negyedik évében, egy tavaszi hétköznapon - 1917. április 24-én - kötött házasságot választottjával, az asztaloscsaládból származó Renatser Franciskával, aki napra pontosan tíz hónappal volt idősebb nála. Arról csak sejtéseink lehetnek, miért kellett a fiataloknak a hétvége helyett egy keddi napon esküdniük: eszünkbe juthat, hogy ez a dátum éppen Szent György napja, a kikelet hagyományos ünnepe, de az is elképzelhető, hogy a vőlegény egyszerűen erre a napra kapott eltávozási lehetőséget a hadseregből. [Legalábbis egy két évtizeddel későbbi okirat, az Országos Tűzharcos Szövetség solymári csoportjának névjegyzéke arról tanúskodik, hogy Herberth Mihály végigharcolta az első világháborút, ahonnan főtüzéri rangban szerelt le.] A fiataloknak akkor már volt egy másfél éves lányuk, aki az 1915-ös karácsony előtti napokban született.
Házasságkötésük után az akkor még szinte a falu szélének számító Madách utcába költöztek, házuk a mai 13-as számú lakóház helyén állt. A következő években még négy gyermekük született - az apja keresztnevét és pék foglalkozását is megöröklő Mihály és rövid életű ikertestvére 1921-ben, György 1923-ban, Franciska pedig 1926-ban. A családfő a Madách utcában nyitotta meg pékségét is, ami valószínűleg nem volt igazán nagyszabású vállalkozás, de ahhoz elegendő lehetett, hogy ellássa mindennapi kenyérrel a környék - a Madách utca, a Pacsirta utca és a Vitéz utca [ma a Pacsirta utca meredek szakasza] - lakóit, valamint az akkoriban benépesülni kezdő Terstyánszky és Árpád utcákba költöző családokat.
Ilyen helyzetben a pékmesterség alighanem kevés lehetett a család biztos megélhetéséhez, Mihály azonban a kőműves ipart is kitanulta, és ilyen megbízatásokat is vállalt - olyannyira, hogy az anyakönyvi adatokban gyakrabban kerül említésre ez utóbbi foglalkozásával, mint pékként. Ez a sokoldalúsága kiterjedt ismertséget és népszerűséget hozhatott neki, nem csoda, hogy az 1930-as években a Tűzharcos Szövetség mellett a helyi mesteremberek szerveződésében - a Solymári Iparosok és Kereskedők Olvasó- és Dalkörében - is vezetőségi szerepet vállalt, az egylet máig fennmaradt tablója szerint választmányi taggá is megválasztották.
1946-ban aztán az egész családot kitelepítették: a házaspárt, a gyerekeket, de az összes közeli rokon Herberth-családtagot, valamint ugyanígy a Renatsereket is. Felkerült a listára az ifjabb Mihály 23 éves felesége és két éves gyermekük is - egyedül a 25 éves fiú úszta meg a kitelepítést és az azzal járó vagyonelkobzást, paradox módon épp azáltal, hogy a kommunista rendszer börtönbe vetette. Miután 1947. november 6-án szabadult a szegedi Csillagbörtönből, értesíteni tudta családját, felesége pedig ennek hatására úgy döntött: kislányával együtt ő is hazaszökik. Ők adják ma a család talán egyetlen magyarországi ágát, leszármazottaik közé tartozik dr. Vigh Annamária, aki néhány ciklussal ezelőtt önkormányzati képviselőnk volt, illetve Pitz Dániel, aki a jelenlegi nemzetiségi önkormányzat ifjúsági bizottságának tagjaként vesz részt a helyi közéletben.
A Herberth-család többi tagját a kitelepítés után Friedrichsthalba költöztették, úgy tudjuk, a mai leszármazottak jelenleg is azon a vidéken élnek. Herberth Mihály a nyugdjazásának éveiig odakint is kőművesként helyezkedett el, és amikor már enyhültek az itthoni viszonyok, néhányszor haza is látogatott - az egyik ilyen látogatásról népes családi csoportképet őriznek a mai solymári utódok. A szülőknek azonban sokat elvettek az életükből a háborúk és az üldöztetés miatti nélkülözések: úgy tudjuk, előbb Renatser Franciska hunyt el - pontosan nem ismert időpontban -, majd 1967-ben Herberth Mihály is követte; mindössze 71 esztendőt kapott az élettől. Szöveg: Hegedűs András Kép: Szépsolymár Archívum (Madách utcaiak szomszédolása. Csoportkép 1940-es évekből.)
